A Modell Szakma nem pornó

A Modell Szakma nem pornó

Tévhit, hogy ez is pornó, mint minden, amit a férfiaknak készítenek. A legtöbben azt gondolják, hogy hogy egy modell, aki megmutatja magát, az mindenre kapható, még arra is, hogy pornó művekben szerepeljen. Ez egyszerűen nem igaz.

Az Akt

A modell szakma, arról szól, hogy megmutasd a c. Ez lehet a divat területe is, de ha a ruhától elvonatkoztatunk, akkor csak a női test marad, ami alapvetően a szépség és az esztétika műfaját erősíti. A múltban is nagyon sok művészi alkotás készült a női test szépségét kihangsúlyozva, ami a mai napig élő és létező művészeti ág. Ide sorolható az akt is, ami nem másról szól, mint a meztelen emberi testet ábrázoló alkotás a képzőművészetben. Ebben az értelemben tanulmányrajz, festmény vagy szobor a ruhátlan emberi testről, a modell alakjának, tartásának, mozdulatának tanulmányszerű ábrázolása.

A mai kornak megfelelő technikai megoldások között a fotózás és a filmezés a legelterjedtebb megjelenítési forma, ami valóban részletekbe menően képes megmutatni az emberi testet. Ennek, és a modern kor igényeinek következtében jött létre ez a művészeti forma. A női akt már az 1500-as évektől jelen volt a rajztól a festményig, számtalan formában.

A Modell Szakma nem pornó ⋆ Szex Modell Nézőpont

A Modell Szakma nem pornó ⋆ Szex Modell Nézőpont

Hol a határ?

A meztelenség ábrázolása során felmerül a kérdés, hogy mi az ami még belefér, és ami az ami már sok, ami már inkább a pornó kategóriát érinti. Nos véleményünk szerint, ha szex van benne, ha partnerrel ábrázolják, az már pornó. Ám ennek is van egy szubjektív határa, ami lehet ez is, az is. A videó talán plasztikusabb megjelenítést tesz lehetővé, ami élesebben rajzolja meg a határvonalat.

Nem tudunk konkrét példát mondani, hisz a múltban is keletkeztek olyan művek, aminek az ábrázolásmódja lehet kritikus, ám sok esetben elfogadott. Ilyen lehet például Gustav Klimt A maszturbáló nő c. képe, vagy Jean Frédéric Maximilien de Waldeck rajza, a XIX. századból. Még ennél régebbi festményeken is megjelenik a szex, igaz sok esetben csak utalás formájában, ám néha ennél konkrétabban is.

A mi nézőpontunk

Az általunk preferált képi elképzelés távol áll a pornó műfajától, sokkal inkább művészi megfogalmazásban mutatjuk meg a nőt, és a női szépséget. A szex, és annak megnyilvánulásai a modell beállítottságától függ, a leképezni kívánt téma és annak megvalósítása viszont nem zárja ki hogy a képeinken valamilyen szinten megjelenik a szex, ám ez még nem kategorizálható poróként.

A Platinum Modell Ügynökség, nem pornófilmeket gyárt, hanem modelleket. Ennek tükrében, ha szeretnéd magad megmutatni a nyilvánosság előtt, akkor alapvetően, az esztétikai megjelenés, a kitárulkozás, a szépség kihangsúlyozása mellett fog megtörténni. Persze nem kizárt, hogy átlépünk határokat, ám ez csak abban az esetben lehetséges, ha a modell kifejezetten ezt szeretné.

Mint említettük, a megjelenés, és annak megítélése erősen szubjektív, hisz minden ember mást lát ugyan abban a témában. Nem kívánunk ítélkezni, csak a legjobbat nyújtani, amivel mindenki elégedett.

Még senki nem szólt hozzá, legyél Te az első.

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2021 Legyél Szex Modell Változtasd meg a jövődet

Beléphetsz a Facebook fiókoddal

Forgot your details?